Kossuth Rádió / Egy csepp emberség 
 
 

Podmaniczky Elek, közgazdász

Elhangzott: 2005. március 5-én 
 

Számomra Kölcsey Ferenc egyik intelme szolgál iránymutatásul, aki azt mondta: a bölcsesség legnagyobb mestere az élet. Azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, akik tanulások, vizsgálatok által gyűjtött kincseiket az utókor számára is letették. 
 

Én fontosnak tartom azt, hogy nemcsak a jövőt kell állandóan figyelemmel kísérni meg a jelent, hanem a múltat is. Ez az idézet arra vonatkozik, hogy megismerve az ősöknek az életét, munkáját, tevékenységét, így úgy érzem, hogy ők szolgálnak nekem példaképül. A Podmaniczky család történetével kapcsolatos kutatásaim során felfigyeltem arra, hogy vannak történelmileg kialakult, nemzedékről nemzedékre szálló felfogások, szokások, rendek. Ezeket az utódok is átveszik az ősöktől, mint például hazafiság, egymás segítése, az összetartás tudata, a közösség szolgálata.