Kán élt 1030-ban, a nemzetség alapítója.

 Botond törzshöz tartozott a Kán nemzetség, amelyet gyakran azonosítanak a Keán, Cheán nemzetséggel is.

A Keán nemzetséget mondják bolgár szlávnak, és magyarnak is, de lehet, hogy nem is létezett, mert a bolgár Kán cím helyett akkor cár volt. Azonosítják az erdélyi Gyula nemzetséggel is, bár a Gyula rang volt, később lett személynév. Lehet, hogy a Gyula nemzetség csak utólagos kitalálás.

Botondot besenyőnek is mondják, de magyarnak is.

Egyesek szerint Botond nem létezett, mások szerint közkatona volt.

Tény:

Több település eredezteti magát a Botnd törzs valamelyik tagjától.

Alsó-Lyppó, Emericus de Parragh, Tamássy, György Somogyból kerül fel Mátyáshoz, valószínűleg az apja is, azt mutatják, egy szűk körből kerültek ki. Itt élhettek, itt telepedhettek le. Ebben a körzetben telepedett meg a Botond törzs egy része, itt található Kán település. Minden együtt van, ami azt a látszatot kelti, valóban a Kán nemzetségből származhatunk, a megtalált kánioni / Parlag (kánioni) cs. Parlag. / eredeztetés valósnak tűnik.        ./ MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA A HUNYADIAK KORÁBANA M.T. AKADÉMIA TÖRTÉNELMI BIZOTTSÁGÁNAK MEGBÍZÁSÁBÓL/ Parlag (kánioni) cs. Parlag. (1444: Békássy cs. llt.)/

Úgy teszem közzé, ahogyan találtam.

Rédei Károly

GYÖRFFY GYÖRGY

el bb (KCsA. 1. kieg. 441, vö. Beseny k és magyarok 441 is)

még a NÉMETH ötletére és annak nemzetközi szakirodalmi hátterére visszamen konsz-

tantinoszi Κουλπεη, Καλπεη-ben látta inkább a magyar helynevek török el zményét;

de kérd jellel megemlítette az egykori bizánci zsoldosok közt felsorolt Κουλπ γγοι-ok

párhuzamát, melyet külföldi filológusok a normann kylfinger népnevével egyeztettek.

GYÖRFFY itt vö.-vel vette hozzá a magyar helynevekhez P. mester Culpun személynevét.Kés bb GYÖRFFY(Tanulmányok 87 kk.; Anonymus Gesta Hung. 154; Tört. földr. 3:308) már határozottan vallotta, hogy a XI. századi bizánci forrásokban a katonai segéd-népek közt sokszor felbukkanó Κο λπιγγοι, oroszévkönyvekbeli(VASMERszerint óorosz k lbeg) felel meg végs soron — török nyelvi közvetítésen keresztül —a magyar helyneveknek (vö. még VASMER, RussEtWb. 1: 596:, óor. k lbjag ).Analógiául felhozza a szintén északi segédnép varégok magyarországi szerepét is (l. hely-névként 1138/1329: Warang (MNy. 1936: 134), 1193 (!): Warung (CAH. 89), Somogy m.,elpusztult). Megjegyzi még, hogy a krónikákban nem említett, de Anonymustól Botond apjának megtett Kölpény neve Marót-hoz és Szovárd-hoz hasonlóan nem zárja ki a nép-névi eredetet; s t a népnévi el zmény alapján a korai Árpád-korban a Bega torkolatvidé-kére kölpény népelem jelenlétét teszi fel. — E magyarázat f ként a szóvég dolgábanszintén tartalmaz komoly hang- és alaktani nehézségeket, az el bbinél mégis több lehe-t séget hordoz, mertbeleilleszkedik a magyar helynévtípusoknak abba a csoportjába, amely jobbára nem személynévi el zmény , viszont nép-, illet leg törzsnévként viselke-dik, és egymással struktúrájában is felt n alaki egybeesést mutat (Berény, Ladány,

Tárkány, Várkony, Varsány stb.). E tekintetben némi nehézséget jelent a Kölpény hely-

névnek a társainál viszonylag csekélyebb száma.

10. Nem lehet tehát elzárkózni attól a GYÖRFFY fölvetette lehet ségt l, hogy a Köl-

pény, melyet a magyarból megfejteni nem tudunk, korai helynevünkben egy, királyi

szolgálatban álló katonai segédnép emlékét rzi. A névnek most részleteiben taglalt

helynévi problematikája alapján azonban a feltehet en népnévi el zmény Kölpény

helynév területiségéb l a kevei—bánsági vidék minden bizonnyal kiveend , követke-

zésképpen e tájon ilyen népelem jelenlétére nem hordozhat bizonyságot. Valós személy-névi használata ugyancsak kizárható; nincs sem ilyen min ség el zménye, sem ilyenfejl dménye; Anonymus a Kölpény „személynévi” voltának nem hiteles tanúja, csak ügyes megalkotója.BENKLORÁND

SZILÁGYI SÁNDOR
A Magyar Nemzet Története

IV. FEJEZET.
Belső háborúk. A kereszténység terjesztése.

„Alig lehetett a koronázás után munkába véve a törvényhozás és az ország átalakitása, midőn az egész monarchiai rendszer ellen fegyvert fogott a régi Magyarországnak leghatalmasabb, még megmaradt képviselője, a Gyula, kit az egykoru külföldi krónikás királynak nevezett. E fölkelés oka nem lehetett a kereszténység: Magyarország főbirája, Saroltnak testvére, vagy közeli rokona, maga is keresztény volt. Hanem a királyság gyakorlatával, felségével nem fért meg, más, egyenlő eredetű hatóságnak fennmaradása. Nem a személyek ütköztek össze, hanem az elvek. Valószinű, hogy a Gyula, kinek különben is az ország keleti részében, Erdély felé lehetett törzsbirtoka, hogy pártját erősitse, kezet fogott az arra felé még nagyon túlnyomó pogánysággal………

……Későbbi forrásaink ehhez az eseményhez füzték Erdélynek, ha nem is meghóditását, de szorosabban a királysághoz csatolását. Az Anonymus szerint az „Erdő elvén” a honfoglalás óta egy mesés hős, Tuhutum, kit ő a hét vezér egyikének tesz meg, uralkodott Árpád felsősége alatt és azután ivadékai István király koráig. „Tuhutum nemzette Horkát, Horka pedig Gyulát és Zombort. Gyulának két leánya volt, Caroldu és Sarolt, és Sarolt volt Szent-István király anyja. Zombor pedig nemzette az ifjabb Gyulát, Bua és Bukna atyját, kinek idejében Szent-István meghóditotta az erdőn túli földet, Gyulát pedig élethossziglan tömlöczben tartotta, mert hiú volt a hitben, nem akart keresztény lenni és sokat tett Szent-István ellenére, pedig rokona volt.”³ Látjuk, mily kevéssé hiteles a jegyző Gyula fogságára nézve, de még azt sem tudja, hogy keresztény volt. Mennyi hitelt adhatunk tehát genealogiájának, és annak, hogy Gyula családja Erdélyt birta?⁴

Nagyobb figyelmet érdemel a képes krónika előadása: „Miután Szent-István istentől megnyerte a királyi felség koronáját, hires és nyereséges háborút viselt öreg nagybátyja Gyula ellen, ki abban az időben az egész erdőn túli országot kormányozta. Tehát az Úr 1002. évében István király elfogta Gyula vezért nejével és két fiával együtt. Ezt azért tette, mert bár sokszor meg volt intve, sem meg nem tért, sem a magyarok zaklatását nem hagyta abba. Egész terjedelmes és gazdag országát hozzácsatolta a magyar monarchiához. Ezt az országot magyarul Erdőelőnek mondják. Több folyó öntözi, melynek fövenyéből aranyat szednek és e föld aranya igen jó.”⁵ El van aztán mondva, hogy a király egy ősét, Zoltánt, ki már szörnyű öreg volt, helyezte oda és ezért közönségesen Erdőelvi Zoltánnak szokták azt nevezni. Itt világos, hogy valami Zoltánról tudtak, ki István idejében Erdélyt kormányozta és kit Árpád fiával, István ősével összecseréltek. A Zoltán név arra mutat, hogy ott törökfajta nép lakott. A kérdések egész tömege úgy látszik legjobban megoldhatónak, ha feltesszük, hogy István, kinek úgy is emlitik besenyő háborúját, legyőzte a besenyők Gyula nevű törzsét és így teljesen biztositotta és kiterjesztette erdőelvi birtokát.⁶ Ezt a besenyő Gyulát pedig, mely törzsnév, és mely épen a Magyarországgal szomszédos besenyő törzsnek volt a neve, később összecserélték a magyar Gyulával, a fejedelmi méltósággal………………………… .

……..A Gyula elleni háború hagyománya külföldön egy igen furcsa mythosra szolgáltatott alapot: a fekete magyarokról szólóra. A XI. századi franczia Ademár krónikáját a XII. században interpolálták, és ez interpolatiók közt olvashatjuk: „István haddal támadva Fekete-Magyarországra, azt félelemmel és szeretettel megtéritette.” A fekete szónak értelmet is kellett adni, és mi sem volt könnyebb, mint kijelenteni, hogy népe fekete szinü mint a négerek.⁷ Hiába, Magyarország nagyon is messze volt az irótól, ….

…………..Mint a Gyula, úgy az Ajtony elleni háborúra nézve is az Anonymus az egyik forrás. A bolgár Gládnak, szerinte a honfoglalás idejében a Maros-Duna köze urának, volt ivadéka Ajtony, „kit sok idővel azután, Szent-István király idejében, Sunad, Dobuka fia, a király rokona, a Maros várában megölt, azért, mert minden módon fellázadt a király ellen. Kinek is az emlitett király, jó szolgálataiért, odaadta Ohtum nejét és várát minden hozzátartozójával. Mert a jó uraknak az a szokásuk, hogy hiveiket megjutalmazzák. Azt a várat most Suvadnak nevezik.”⁹ Az Anonymus e helyéből némely iró azt a következtetést akarta levonni, hogy Ajtony bolgár ………….

Falu a Korhány alatt

Sok esztendőnek kellett eltelnie, míg kezembe került az Anonymus-krónika, s benne nem kis meglepetéssel fedeztem fel a Kölpény nevet. Béla királyunk névtelen jegyzője 1200 táján a Gesta Hungarorum lapjain háromszor említi Kölpényt a honfoglaláskorabeli események tárgyalása során. Ama Kölpény vezérről van itt szó, aki a híres-nevezetes Botond apja, Tas nagybátyja volt annak idején. Azt olvashatjuk a krónika 41. fejezetében, hogy Árpád a bodrogi részeken és a Vajas vize mellett „nagy földet adott lakosaival együtt Tasnak, Lél apjának, és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának.” Anonymus művének 1977-es budapesti kiadásához Györffy György professzor írt bevezetőt és készített jegyzeteket. Véleménye szerint a Kölpény személynév „összetartozik a negyedik besenyő törzs nevével, melyet Németh Gyula méltóságnévnek fejtett meg.

Ennyit a történészeinkről, a tudományukról.

 „ BARANYA TÖRTÉNELME


A KÖZÉPKORI MAGYAR ÁLLAM

A honfoglaló magyarok - Botond törzse - 899-ben éreztek a Mecsekaljára. Pécs és környéke kedvező fekvése és természeti adottságai folytán hamar fejlődni kezdett. A régészek a magyarok első itt töltött századaiból 40 régészeti lelőhelyet ismernek, amelyek közül kiemelkedik a pécs-nagyárpádi, a mohácsi, valamint a siklósi.

I. István királlyá koronázása után megkezdte az egyház szervezetének a kiépítését, a királyi birtokokon létesített várispánságokkal pedig lerakta az alapjait a feudális állam katonai, jogi és gazdasági szervezetének, a későbbi vármegyének.

1009-ben I. István Pécsett püspökséget alapított. Az alapítólevél szerint a pécsi püspökség területe Baranya, Tolna, Somogy megyéket és a Dráva-Száva közének egy részét foglalta magában. Pécs első püspöke a király francia származású udvari káplánja, Bonpertus lett. Őt követte Szent Mór (1036-1064) akinek a püspöksége idején épült fel az a székesegyház, amely azonban 1064-ben leégett. ……………”

http://mars.elte.hu/varak/inde

KAPOSVÁR

A honfoglalás során e vidék a Botond törzs szálláshelye volt.

Kán

Kán Pécstől 35 km-re a Nyugat-Mecsekben egy idillikus fekvésű völgyben helyezkedik el. A valamikori gazdag település mára teljesen elnéptelenedett és üdülőfaluvá vált.

http://www.c3.hu/~bukk_isk/falutortreszl0

Bükkösd településtörténete az õskortól a török hódoltság koráig

Bükkösd és környékének településtörténete az ide vonatkozó források szerint a keltákkal kezdõdik. Bükkösd és Helesfa között egy kelta tûzhely került napfényre, mely Fehér Ferenc bükkösdi plébános tulajdona volt. " A rómaiak idõszakáról már több lelet tanúskodik. Cserdi déli részén, a helesfai berek alján vezetett egykor a rómaiak útja Pécstõl kezdve Pannónián át, hol a szántóvetõk ekéi már többször téglákat, érmeket vetettek ki..." A honfoglalás korát illetõen eltérõek a különbözõ kutatások eredményei. Egyesek szerint az Árpádok korában már
lakott terület volt e völgy. Árpád fejedelem egyik vér szerinti leszármazottja - Dr. Zsolt Zsigmond pécsi orvos - kutatásai szerint Okor vezér birtokolta e tájat.
" Az is bizonyosnak látszik, hogy az Okor nemzetség harcos, erõs népcsoport volt, hiszen határt védett és szoros kapcsolatban lehetett az Árpád törzzsel. Erre utal az ugyancsak itt lévõ Nagyárpád község és Árpád-tetõ is. " Nagy Jenõ szerint a honfoglalás korában a térség a Botond törzs, valószínûleg Kán nemzetségének érdekkörébe tartozott. Kán ( ma már részben kihalt ) község szolgálhat tanubizonyságul.

Hidas egykor és most

(Geosits Sándor könyve alapján)

„A honfoglalást megelőzően besenyők lakták e területet, behódoltak a honfoglaló magyarságnak, s minden valószínűség szerint Hidas is a Botond törzs birtoka volt.”

http://www.szeremle.hu/egyhazak

A GROSSSCHMIDT GÁBOR szerkesztette Bács-Bodrog vármegyei Tört. Társulat évkönyvének II. évf. IV-VI. füzeteiben azt olvashatjuk, hogy Szeremle ősrégi település, mely Bodrog vármegyéhez tartozott és a Botond törzs tulajdona volt.
A háborúk következtében meggyérült lakosság 1120 körül besenyőkkel olvadt össze.

Besenyő a Besenyővel?

http://www.hosszuheteny.hu/hosszuheteny/hosszuheteny_tortene
”A népvándorlás korából a Dunántúlon alig vannak leletek. Hosszúhetényben semmilyen lelet nem került elő. A harcok során elnéptelenedett vidékre bajorok, főként pedig szlávok telepedtek le. A különböző népek összeolvadása elég hamar bekövetkezett. A Gesta Hungarorum szerint Baranyát Ete törzse kapta meg, a pusztaszeri gyűlés után. Mások szerint ezt a területet a Botond-törzs kapta. A hetényiek viszont ragaszkodnak hozzá - legalábbis az öregek - hogy ezen a területen Hetény vezér uralkodott, akinek a Zengő tövében volt a székhelye.”

/lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKBBBB/37BONCAR.

Bonifác, OSB († 1007 k.): vértanú. - Asztrikkal jött a csehországi Brewnowból Mo-ra. Pécsváradon szerz., majd Asztrik utódaként apát. A Botond törzs térítése közben a pogányok halálosan megsebesítették. **

Csóka 1969. I:269. - Hevenesi 1988. - SzÉ 1993:768. - Puskely 1994:33.

Manfred Zeller
(Erlangen)

A magyar honfoglalás Pannóniában

895-ben ugyanaz történt, ami 568-ban

(Zeitensprünge 2/96 186. o.)

Fordította és jegyzetekkel ellátta: Mesterházy Zsolt

„ ... Bessenyő „hadjárat” nem volt, sőt nem is lehetett. Az ami volt és lehetett, a Kárpát-medencébe költözést nem válthatta ki. A magyar törzsszövetség semmi esetre sem támadás következtében és támadás a l a t t  szállta meg a Kárpát-medencét, ilyesmi egyszerűen lehetetlen. Néhány száz vagy néhány ezer bessenyő határőr improvizált támadása a nagy vállalkozás százezres arányaihoz képest olyan jelentéktelen esemény, hogy középkori krónikáink 180 évvel később nem is emlékeznek rá. Konstantinos császár is csak egy emberöltővel a honfoglalás után bessenyő dicsekvésből szerez róla tudomást és Botond hadjáratainak nyomasztóan Bizáncra nehezedő árnyékában, sovány vigaszként, jól esett neki feljegyeznie. A „bessenyő támadásnak” és a Kárpát-medencébe való „menekülésnek”, mint történelmi elméletnek, ez a feljegyzés az egyetlen alapja. Történettudományunk Bach-korszak óta ragyogó csillagai aztán kapva-kaptak rajta és elméletet építettek rá.”

RÁCZ GYÖRGY 

A JÁK NEMZETSÉG ÉS MONOSTORALAPÍTÁSAI

II. RÉSZ

A magyarázó szövegben van.

80  "Nem állunk sokkal jobban azzal a három esettel sem, amikor egy úri nemzetséghez tartozó prelátus alapított monostort, s az a nemzetség birtokába került. Az elsõ esetben a Kán nembeli Péter spalatói érsekrõl van szó, aki 1183 elõtt a szenttrinitási, a másodikban fiatalabb kortársáról, a Bor-Kalán nembeli Kalán pécsi püspökrõl, aki a pusztaszeri, és végül a harmadikban a Rátót nembeli Mátyás esztergomi érsekrõl, aki 1240 körül a rátóti premontrei monostort alapította. A három eset oly nagy bizonyítóerõvel rendelkezik, hogy Györffy ebbõl következtethetett arra, hogy a bélapátfalvi cisztercita apátság megalapítója, Klétus püspök valószínûleg az Örsúr nemzetségnek volt a tagja" (Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 43.) Példái közül egyedül csak az utóbbi és a rátóti prépostság esete vonatkoztatható ide. Péter spalatói érsek a szenttrinitási monostornak nem biztos, hogy az alapítója volt, 1183-ban csak kegyúrként említik. (Györffy I. 391.). A pusztaszeri monostort biztosan nem Kalán püspök alapította - ahogy a korábbi irodalom vélte - ugyanis a régészeti feltárás az apátság 11. századi alapítását bizonyította: ALMÁSI Tibor-TROGMAYER Ottó: Szer. KMTL 637-638; TROGMAYER Ottó: ...de diruto quondam monasterio... (Szer és Szermonostor). In: Árpád elõtt és után. Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetérõl. Szerk.: Kristó Gyula-Makk Ferenc. Szeged, 1996. (Szeged Könyvek 2). 117-132. Klétus vagy Kilit püspök Örsúr nembeli volta pedig nyilvánvalóan elírás a Bél nem helyett. (Vö.: Györffy I. 757.). Ide sorolható viszont a Fügedi által nem említett garábi premontrei prépostság, amelyet Kökényes-Radnót nembeli Mikudinus fehérvári prépost, késõbb gyõri püspök (1176-87) alapított 1171 körül, és késõbbi kegyurai is e nemzetség tagjai: OSZVALD Ferenc: Adatok a magyarországi premontreiek Árpád-kori történetéhez. Mûvészettörténeti Értesítõ 6 (1957) 242

Árpád-kori erdélyi vajdák

Anjou-kori erdélyi vajdák

A kora Árpád-kori birtokosság áttekintése végett egy táblázatot szerkesztet amelyben vármegyék betűrendjében feltüntettem az ott lakó nagy-, közép- és birtokos nemzetségeket, dőlt betűvel szedve azok nevét, akiknek birtoklása Is idejében bizonyított, vagy legalábbis valószínű, míg álló betűvel a bizonytalan 1 birtoklást jelöltem, végül szögletes zárójelben az ismert várjobbágy-nemzetség adom.

Forrás: Györffy György: István király és műve, Gondolat, Budapest 1977, 249-264. oldal

Yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy

Dr. H. Szabó Lajos

Pápa város
jeles díszpolgárai
a 19. században

Jókai Mór számos írásához merített példákat pápai történetekből Kenessey Istvánnak, gróf Esterházy Antal kuruc generális hadititkárának és családjának története adta a példát az Aranyember című regénye megszületéséhez. Ismert Parragh Gábornak, a kupi református lelkész 48-as honvéd őrnagy fiának Jókaihoz írott levele, melyben tájékoztatja az írót a pápai diákok szabadságharcban való részvételéről, hogy azok élettörténete a hősi küzdelemről szóló könyvben megörökítésre kerüljön. Jókai Mór tehát eleven kapcsolatot ápolt a várossal - de a város sem feledkezett meg róla. Számtalan emlékhely őrzi a nagy író emlékét.

Táp

Érdemes megemlíteni a falu határában, a Borbapusztán talált késő avar kori temetőt, mint igen jelentős régészeti leletet. A község­ben született 1830. július 7-én Parragh Lajos, Klapka György hadnagya, akit e rangban ért Komárom várának feladása, ahonnan menle­véllel szabadult. Élete végéig hű maradt a 48­-as hagyományokhoz. A Veszprém megyei hon­védegylet alapító tagja. 1900. március 11-én hunyt el Ajkán, ahol nyugdíjazásáig lelkészként működött.