Parragh Lajos honvéd hadnagy

utólagos feljegyzése a szabadságharcban

való részvételéről 

   (Parragh Lajos honvéd hadnagy – Burján Ernő tanár, polgármester családjánál Nagypiriten jelenleg is őrzött és nagy becsben tartott Biblia belső hátulsó lapjára idősebb korában, tintával irottan feljegyezte a szabadságharcban való részvételét, továbbá családalapítása néhány részletét.) Olvassuk a Parragh Lajos által írtakat:

   „Parragh Lajos születtem néhai tiszt. Parragh Péter és Vácz Katalintól 1830. júni 5-kén Tápon (Győr megyében), iskoláimat kezdtem Szemerén, majd Kupon, 1839-be a grammatikára Pápára mentem. 1845-be subscribáltam.

   1848/9-be honvéd voltam s az 57. veres sapkás zászlóaljba közvitéz – majd szabados, – tizedes, – tiszteletbeli őrmester, végre 1849 szeptember elején hadnagy. S mint ilyen jöttem ki Komáromból október 6-kán iszonyú betegen. Felgyógyulván ismét Pápára mentem a jogra 1849/50 tanévben. 1853-ban 10 hónapig Kéttornyúlaki tanító, de szünvén a németekenek a magyarok iránti dühük 1853-ba visszementem Pápára a 2-ik évi theológiai tanfolyamra. 1854 aug. 13-ikán exmitáltattam. 1854. november 26-án felszenteltettem, s hét évi káplánkodás után rendeltettem Ajkára rendes lelkésznek 1861. október 15-dikétől.

   1863. september 29-dikén egybekeltem Nagy Lidiával (Fejér megye Csabdi közbirtokos néh. Tettes Nagy Lajos és Takó Borbála leányukkal) mely házasságból születtek gyermekeink:

Ilona 1867. február 3-dikán, meghalt 1908. márc. 14-én tüdővészben,

Dezső 1869. június 7-dikén.

Terézia 1870. október 14-dikén,

Lajos 1873. október 3-dikán, meghalt 1894. ápril. 6-án tüdővészben,

Gábor 1877. február 14-dikén,

László 1878. június 25-dikén.

Nőm Nagy Lidia meghalt 1885. márcz. 15-dikén tüdővészben, itt hagyva neveletlen gyermekekkel.”

Kup

Felirata: T. T. PARRAGH PÉTER urnak a kupi reform. egyház 31 éves buzgó lelkészének, a hû férjnek, a gondos atyának emlékül a nõi s gyermeki kegyelet. Született: 1785. október 7. Meghalt: 1868. április 18. Béke hamvaira. Anyaga: vörös kõ. Állíttatta: a református egyház és a család. Megjegyzés: P. P. ref. lelkész Napóleon ellen a kismegyeri csatában küzdõ önkéntes honvédtiszt/ Európa hírű hittudós, több nyelven beszélt. Könyvei, a csatában viselt kardja az örökösnél van. A Református újság szerint, a csata után, Napóleonnal is beszélt./ Parragh Gábor 48-as honvéd õrnagy és Parragh Lajos honvéd hadnagy apjának síremléke.

PARRAGH Lajos (Tápszentmiklós, 1830. júl. 5. – Ajka, 1900. márc. 11.) ref.     Lelkész . Elemi iskoláit Szemerén és Kupon, a középiskolát Pápán végezte. 1848-ban több száz diáktársával együtt beállt a honvédseregbe, részt vett a  pákozdi csatában. A tavaszi hadjárat idején már hadnagy, Klapka György és Damjanich János futára. A világosi fegyverletétel után bujdosott, de elfogták és  a kufsteini várbörtönbe zárták. (H. Szabó Lajos: a komáromi vár kapitulációja  után menlevelet kapott.) Két évig Kéttornyúlakon tanított, majd Pápán teológiát végzett, 1854-ben pappá szentelték. Két évig apja mellett káplán Kupon, 1861-től az ajkai reformátusok lelkésze. Maga köré gyűjtötte a 48-as honvédeket és minden  évben megemlékeztek március 15-ről. Sírja és síremléke az ajkai régi temetőben található.

Parragh Gábor,

az országos mintapincze felügyelõje, 1848–49-es honvéd. Az 50-es és 60-as évek hazafias törekvéseinek számos emlékezete fûzõdik az õ nevéhez; a régi idõk egyik legnépszerûbb alakja volt. A híres Parragh-csárda annak idején gyûlhelye volt több híres férfiúnak és a csárda «Csiga» nevû helyisége a nemzeti fejlõdés és a haladás történetében jelentõséggel bír. A 40-es években Vörösmarty, Garay, Vahot S., Megyery, Egressy G., id. Lendvay és Lisznyay K. ott vetették meg alapját a «Nemzeti kör»-öknek. P. mûvelt férfiú volt. Iskoláit Pápán az ev. ref. fõgymnasiumban végezte s 14 évi iskolai pályája alatt mindig kitüntette magát jeles tehetségei által. A pápai magyar képzõtársulatnak egyik alapítója volt és õ szerzett Petõfinek nevelõséget, mikor ez a katonai pályáról lelépett. Tanárai az iskolai énekkar nagyjává és a nyelvésziskola rendes tanárává nevezték ki. Késõbb kir. táblai jegyzõ s belügyminiszteri hivatalnok volt. A szabadságharczban mint huszár vett részt. Õ volt az elsõ honvéd, ki az osztrákok Budapestrõl való kivonulása után a fõvárosba belovagolt. Az 50. és 60. években, mikor már megvolt az õ híres borcsarnoka, melyrõl Lisznyay Kálmán Parragh-csárda cz. dithyrambot írt, lelkesedéssel buzgólkodott a nemzeti ügyek érdekében; a magyar dalcsarnoknak valóságos fentartója volt. A komló-kertnek a 60-as években õ alatta volt szép napjai az õ visszavonulásával tüntek le. Kiváló érdemei vannak a magyar borászat fejlesztése körül, különösen a balatonvidéki borok népszerûsítésén buzgólkodott. Boraival elõször a londoni világkiállításon keltett nagyobb feltünést. Egy idõben virágzó borüzlete volt Berlinben. Halála elõtt néhány évvel az országos mintapincze felügyelõje lett; ép a minta-pinczében szélütés érte s a kórházba szállították, mire némiképen felépült, azonban egészségét nem nyerte vissza. Meghalt 1885. jún. 25. Budapesten.

Czikkei a Gazdasági Lapokban (1857. Utasítás a bortermesztés és kezelése körül, 1858. Bizományi borügynökségem és annak tervbe vett czélja, 1861. A magyar borok értékesitése Londonban, A szüretrõl, 1863. Szõlõszetünk és borászatunk érdekében, Válasz a tokaj-hegyaljai bormívelõ egyesülethez, 1867. Szõlõszetünk és borászatunk érdekében); a Szõlõszeti és Borászati Közleményekben (1857. Gyakorlati módja a házi fogyasztásra szánt bor kezelésének, Vadkert és vidéke); a Falusi Gazdában (1859. A karfás szõlõmívelésrõl tartani való szõlõfürtök megszedésérõl és eltartásáról); a Nép Ujságban (1860. Szõlõmívelési hónaptár); a Székesfejérvári Borász-Csarnokban (1863. A borkészítésrõl, borkezelésrõl); a Kertész Gazdában (1865. A magyar borok Stettinben); a Szõlõszet és Borászatban (1866. Szép napja a «Zrinyi»-nek); a Borászati Füzetekben (III. 1871. Körirata); a Borászati Lapoknak 1858-tól rendes munkatársa volt.

Gábor Jókai barátja volt. A kőszívű ember fiaiban, a budai vár visszafoglalásakor, a testvér párharcához Péter és Gábor párharcát használta fel.

Ezt maga Jókai írta le.